|
Római birodalom
2008.10.20. 18:52
Római birodalomról röviden
Róma megalapítása és a királyság kora:
Itália a fölközi tenger medencéjében helyezkedik el. Kereskedelmi és közlekedési szempontból központi helyen helyezkedik el. Éghajlata mediterrán, ami elsősorban a gabona és gyümölcstermesztéshez kedvez. A Kr.e. 2. évezred végén az Indoeurópai latinok megérkeztek Itáliába és Láciumban telepedtek le. A terület hamarosan túlnépesedett és enne következtében a népesség szétrajzott és Kr.e. 753-ban a latin és szabin törzsek megalapították Rómát. (A szabin nők elrablásának története). Rómának összesen 7 királya volt, az első közülük Romulus, ebben az időben Róma fejlődéséra a görögök és az etruszkok voltak nagy hatással. Kr.e. 510 körül a Rómaiak elűzték az etruszkokat. (Az utolsó etruszk király Tarquinius Szuperbusz). Ezt követően megkezdődött az arisztokratikus köztársaság kora. Politikai jogokkal a patríciusok rendelkeztek (Sok pénzének kellet, hogy legyen és „jó apától kellet, hogy származzanak”). A patríciusok támogatói voltak a cliensek (elszegényedett patríciusok), és voltak még plebejusok is, akik pedig nem rendelkeztek politikai jogokkal (plebejus = tömeg, pl.: parasztok, kézművesek, kereskedők)
A köztársasági Róma
Az állam élén két consul állt, akik az ügyeket a szenátussal (vének tanácsa) közösen intézték. Végveszély esetén dictatort választottak, aki belátása szerint dönthetett, és nem vonhatták felelősségre (korlátlan hatalommal rendelkezett), de csak hat hónapig lehetett valaki dictator. Emellett működött még a patríciusokból álló népgyűlés, ugyanakkor a plebejusok is jogokat követeltek és azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben nem szólhatnak bele a politikába, akkor új várost alapítanak. A plebejusok kivonultak a Róma melletti ún. Szent hegyre, így végül a patríciusok beleegyeztek, hogy a plebejusok létrehozzák a Néptribunus-i hivatalt. Majd i.e. 451-450 között a patríciusokból és plebejusokból álló bizottság megalkotta a XII táblás törvényeket. Ezek védték a magántulajdont. A büntetések kiszabásában az emberek közötti vagyoni különbség is számított.
A származás helyett egyre inkább a vagyon kezdett rendező elvvé válni Rómában és vagyoni alapon a lakosságot öt csoportba osztották (ezt Serviusz Tullius királyhoz kötik) (Túlinszi alkotmány)
A plebejusok előretörésének fontos állomása volt a Liciniusz Sextiusz féle földtörvény i.e. 367-ben, amely 500 jugerum (500 jugerum = kb. 500 hold) földben kívánta korlátozni egy személy részesedését az állami földekből. A Kr.e. 4. században, Rómában hódításokba kezdett és meghódított területeken az „oszd meg és uralkodj” elvet alkalmazták (ami nagyon jól bevált és később máshol is alkalmazták a későbbi időkben). Az elfoglalt területeken a plebejusok településeket, kolóniákat hoztak létre. A hódításoknak köszönhetően elegendő rabszolga áramlott Rómába, így az adósrabszolgaság fölöslegessé vált, ezért i.e. 326-ban el is törölték azt. Az egyik legérdekesebb küzdelem a Tarentum elleni háború volt, melynek előzménye az volt, hogy Róma beleavatkozott Itáliában található görög gyarmatvárosok ellentétébe. Ez azonban nem tetszett a legerősebb városnak Tarentumnak, ezért háborút indított Róma ellen. Mivel Tarentumnak nem volt saját hadserege felbérelte Epeirosz királyát Pürrhoszt aki kezdeti győzelmei után vereséget szenvedett és a Dél-Itáliai görög városok Róma fennhatósága alá kerültek.
A pun háborúk
Kártágó (Carthago) városát a föníciaiak, vagyis a punok alapították kereskedelmi központként i.e. 814-ben. (Türosz város alapította). Gyorsan fejlődött, nagy kereskedelmi flottával rendelkezett és megszerezte a fölközi tenger nyugati medencéje feletti ellenőrzést. Miután Róma Itália urává vált vetélytársa lett Kártágónak.
I. Pun háború (i.e. 264-241):
Róma szicíliai hódításai Kártágó érdekeit sértették a kirobbanó háborúban a Rómaiak szárazföldi háborút akartak, mivel ott erősebbek, de a punok tengeren voltak erősebbek, így tengeri háborúra került sor. A Rómaiak azonban a csapóhíd (corvi - holló)* segítségével a tengeri ütközetet szárazföldivé alakították, és így győzni tudtak. A békében Kártágóval hatalmas hadisarcot fizettettek és Szicíliából, pedig provinciát = tartományt hoztak létre a Rómaiak.
*csapóhíd (corvi - holló) – a rómaiak találték fel és a következő képpen nézett ki:
A hajó orrán állt egy 4 láb [1,2 méter] hosszú és 3 méter széles fagerenda. Felső végén egy csiga volt. A gerenda körül helyeztek el egy 6 láb hosszú és 4 lépésnyi széles létrát, melyet rászögezett deszkákkal borítottak be. A létrán hosszanti fal is volt, körülbelül térdmagasságban. A létra végén vashorog volt, felső részén pedig egy gyűrű, a gyűrűbe pedig hajókötél volt fűzve. Ezzel húzták fel a hollót a csiga segítségével; és ejtették le az ellenséges hajó fedélzetére vagy a hajó orrára, aszerint hogy a támadás éppen merről érkezett. Amint így befúródott a holló a fedélzetbe, és a hajók össze voltak kapcsolva megkezdődhetett a „szárazföldi” csata. Ha a hosszanti oldalak kerültek egymás mellé, mindenünnen átugrottak; ha pedig a hajó eleje került összeköttetésbe, párosával mentek át a hollókon.
A II. Pun háború (i.e. 218-201):
A tehetséges pun hadvezér Hannibál a váratlan támadás híve volt, ezért a szárazföldi utat választotta és Hispániából indulva, (Itt hozta létre Hannibál apja Carthago novát, tehát Új Kártágót) átkelve a Pireneusokon és az Alpokon i.e. 216-ban Cannae -nál vereséget mért a Rómaiakra. Róma méltó ellenfelet talált Hannibál számára Cornelius Scipio személyében, aki i.e. 202-ben Zama -nál győzedelmeskedett Kártágó ismét hadisarcot fizetett, elveszítette flottáját és Róma lett a földközi tenger nyugati medencéjének ura.
A III. Pun háború (i.e. 149-146):
Róma azzal az ürüggyel támadta meg Kártágót, hogy engedély nélkül háborúzott a szomszédos Numídia ellen. A Rómaiak földig rombolták Kártágót és a földjét, besózták.
A Római köztársaság válsága
A hódítások társadalmi következményei:
A provinciákból beáramló jövedelmet a kereskedő réteg fölözte le, ők azonban nem vállalhattak hivatalt és belőlük kialakult egy új társadalmi csoport a lovagrend. A meghódított területeken a szenátori rend tagjai, vagyis a nagybirtokos arisztokrácia latifundiumokat (nagybirtokokat) alakítottak ki és elsősorban rabszolgamunkát alkalmaztak. Ezeken a területeken belterjes gazdálkodás folyt (zöldség, gyümölcs, olajbogyó, szőlő) mert a provinciákból olcsó gabona áramlott Itáliába. A kisbirtokosok azonban a külterjes gabonatermesztésnél maradtak, de a gazdasági verseny miatt azonban sokan tönkrementek, és az új réteg a plebs (elszegényedett paraszt) Rómába vándorolt megélhetésért.
„Panem et circenses” – „Kenyeret és cirkuszi játékokat”
Tiberius Gracchus és Caius Gracchus:
i.e. 133-ban Tiberius Gracchus felújította a Liciniusz Sextiusz féle földtörvényt és a földezett kisbirtokok formájában kívánta felosztani. Ez azonban nem tetszett a szenátori rend tagjainak, ezért híveivel együtt meggyilkolták. i.e. 123-ban öccse folytatta a reformokat:
Leszállította a gabona árát, a szegényeknek földet ígért, híveit azonban lemészárolták ő maga, pedig öngyilkosságba menekült. A válsághelyzet tehát nem rendeződött és polgárháborús helyzet alakult ki.
Út az egyeduralom felé
Marius reformjai:
A válságjelenségek a hadsereget is utolérték és a Numídia Jugartha elleni háborúban, mutatkoztak meg. Miután Mariust bízták meg a csapatok vezetésével, véget ért a megvesztegetések és kudarcok, így i.e. 105-ben Marius győzött. Sikereit reformjainak köszönhette:
- A vagyontalanokból szervezett zsoldoshadsereget (16 év szolgálat)
- Leszerelés után (a zsoldosok) veteránként földet kaptak a kolóniákban
- Egységes kiképzést, ruházatot és fegyvert kaptak
Sulla diktatúrája:
Keleten újabb harcok törtek ki, melyek Róma érdekeit sértették. A helyzet rendezésére a szenátori rend párti Sullát küldték, azonban amint elhagyta Rómát, a néppártiak Mariust állították a helyére. Amint Sulla erről értesült visszatért és vérfürdőt rendezett. Ezután újra Keletre ment ahol legyőzte a pottuszi VI. Mithridatészt. Távollétében azonban Marius rendezett vérfürdőt. Erre Sulla békét kötött, majd hazatért és Kr.e. 83-ban korlátlan időre diktátornak választotta magát. Ellenfeleivel a proseriptió (feketelista) eszközével számolt le. Tevékenységét a köztársaság és a szenátori rend védelmében végezte. Amikor úgy látta, hogy célját elérte i.e. 79-ben lemondott a hatalomról (ezét Julius Caeser politikai analfabétának nevezte). Sulla műve azonban férresiklott, mert a köztársaságot diktatórikus eszközökkel nem lehetett megvédeni.
Spartacus rabszolgafelkelése:
A hódítások következtében egyre több rabszolga volt a Római birodalomban. Nem embernek, hanem beszélő szerszámnak tekintették őket. A rabszolgák egyik speciális típusát alkották a gladiátorok. A rabszolgák több alkalommal is próbáltak sorsukon változtatni. Pl.: Kr.e. 2. században 2 felkelésre is sor került, de a legjelentősebb a Spartacus féle rabszolgafelkelés volt Kr.e. 73-71 között.
A mozgalom a Capna-i gladiátor iskolából indult a Rómaiak kezdetben nem vették komolyan, így hatalmasra duzzadt. Először észak felé haladtak, de vitatott okok miatt a Pó folyó völgyénél visszafordultak és Szicíliát vették célba. Crassus-t Pompeius-t küldték ellene. A csatában Spartacus elesett, a többi felkelőt pedig keresztre feszítették Róma és Capua között.
Julius Caesar egyeduralma és Augustus principatusa
Julius Caesar:
Miután Crassus és Pompeius leszámolt Spartacussal ellentétbe kerültek egymással. Kettejüket Julius Caesar békítette ki és i.e. 60-ban hárman létrehozták az I. Triumvirátust (3 férfi szövetsége). Felosztották egymás között a hatalmat, de Crassus halálakor Pompeius és Caesar egymás ellen fordultak. i.e. 49-ben Caesar átlépi katonáival az Itália határát jelző Rubicon folyót, és ekkor Caeser ezeket a szavakat mondta:
„Alea iacta est!” – „A kocka el van vetve!”
Ezzel nyíltan vállalta a küzdelmet ellenfelével. Az összecsapásra i.e. 48-ban Pharszalosznál került sor, ahol Caesar győzött majd megszervezte egyeduralmát. Számos hadjáratott vezetett. Caesar az egyik hadjáratáról egy levelet küldött, amiben csupán három szó állt:
„Veni, vidi, vici!” – „Jöttem, láttam, győztem!”
Pompeius és Caesar összecsapásának térképvázlata (a Római birodalom Caesar korában):
Hazatérve diktátorrá választatta magát, reformokat vezetett be. Pl.: földosztás, ingyen gabona, polgárjog bizonyos provinciabelieknek, aranypénz veretése (saját képmásával) és a Julián naptár bevezetése. A szenátus tekintélyét azonban csökkentette, aminek következtében összeesküvést szőttek ellene, majd i.e. 44 március idusán (15.-e) Brutus és Cassius vezetésével a szenátusban meggyilkolták (Brutus Caesar fia). Ehhez az eseményhez kötődik Caesar híres idézete, amit halála előtt mondott:
„Et tu, mi fili Brute!?” – „Te is fiam Brutus!?”
Augustus:
Caesar halálát követően zűrzavaros időszak vette kezdetét melyből 3-an emelkedtek ki:
- Octavianus (Augustus)
- Antonius
- Lepidus
Akik i.e. 43-ban megalapították a II. Triumvirátust Caesar gyilkosai ellen. A leszámolásra i.e. 42-ben Philippinél került sor. Lepidus visszavonult a politikától, Octavianus és Antonius pedig ellentétbe került egymással, majd i.e. 31-ben Actiumnál csaptak össze. Ahol Octavianus győzött és kiépítette egyeduralmát.
Római hétköznapok és ünnepek:
A rómaiak hétköznapjairól a régészeti feltárásoknak köszönhetően sokat tudhatunk. Az egyik legérdekesebb feltárás Pompei városához köthető, melyet Kr.u. 79-ben a Vezúv vulkáni törmelékkel borított be és így fennmaradtak a házak az utcák, és a használati tárgyak és holtestek. A rómaiak házai kifelé zártak voltak, középen pedig egy nyitott udvar az átrium helyezkedett el. Az embereknek sokféle szórakozási lehetőségük volt: fürdők, lakomák, ünnepi játékok, színházi előadások, gladiátorjátékok, melyeket az amphiteátrumokban vagyis a körszínházakban rendeztek meg, majd később pedig a Kolosszeumban.
A császárság első századai
A Julius-Claudius dinasztia (i.u. 14-68):
A császárok már életükben kijelölték utódukat, akivel általában nem álltak rokoni kapcsolatban (esetleg örökbefogadás útján), mégis dinasztiákról beszélünk. Augustus utódja Tiberius volt, aki nem volt tekintettel a köztársasági hagyományokra, vélt és valós ellenfeleit félreállította, utolsó éveiben pedig Capri szigetéről rendeletekkel kormányozott. Utolsó a véres kezű Caligula volt, az ő rémuralmának pedig a pretoriánusok, vagyis a testőrgárda vetett véget. A dinasztia következő tagja Claudius volt, aki megteremtette a császári közigazgatás alapjait és létrehozta a császári kincstárat. Claudius utódja Néró volt, aki rettegésben tartotta a birodalmat, megölette saját anyját, féltestvéreit, feleségeit és nevelőjét, a híres tudóst Seneca-t. Kr. u. 64-ben Róma égését kapcsolatba hozták vele, ő azonban a keresztényekre hárította a felelősséget, és hozzá köthetőek az első keresztényüldözések. Uralkodása végén katonai zendülés tört ki, ő pedig öngyilkos lett.
A Flaviusok dinasztiája (i.u. 69-96):
Néró halálát követően rövid polgárháború tört ki és több jelölt közül Vespasianus került ki győztesen. Újjáépítette Rómát, visszatér Augustus politikájához, és bár hódítások nem köthetők hozzá, meg kellett küzdenie a júdeai felkeléssel, melyet hadvezére és utódja Titus vert le. És Vespasianus nevéhez kötődik még a Colosseum építésének megkezdése, amit később utódja Titus folytat. Az ő utódja, aki egyben a dinasztia utolsó tagja Domitianus, aki befejezte a Colosseum építését (kiegészítette egy különleges tetővel), és nyílt egyeduralomra tört, ezért összeesküvést szőttek ellene, ami véget vetett a Flaviusok uralmának.
Az Antoniusok, a jó császárok dinasztiája (i.u. 96-192):
Visszatértek Augustus politikájához, egy szelídebb egyeduralomhoz és belső nyugalmat teremtettek. Közülük Traianus keleten visszaverte a Parthus Birodalom támadását, elfoglalták, és provinciává szervezték Mezopotámiát és az ő nevéhez köthető Dácia provincia megszervezése. Őt követte Hadrianus, akinek uralkodása idején a védekezés került előtérbe, ezért megkezdték a limes kiépítését, mely egy határvédő rendszer volt őrtornyokkal, árkokkal megerősítve. Ezután következett Marcus Aurelius, aki nagy műveltségű filozófus császár volt, harcolt a Germánokkal, a Parthusokkal és nagy gondot okozott számára a Pestis pusztítása. A dinasztia utolsó tagja Marcus Aurelius fia Commodus volt, akinek uralma Néróra emlékeztetett és az ő halálával lezárult egy korszak.
A Római Birodalom Traianus korában
A válság százada(i.u. 235-284)
A Severusok és a katonacsászárok kora (i.u. 193-235):
Az Antoniusok után polgárháború tört ki, melyből Pannónia helytartója Septinius Servius emelkedett ki és lett császár. Az adatok növelésével a hadsereget erősítette, utódja fia Caracalla a 212-ben a római polgárjogot kiterjesztette minden alattvalóra. A Severusok uralma után rendkívül nehéz időszak következett, mert 5 évtized alatt rengeteg császár váltotta egymást (közel 30 császár) és többségük nem természetes halállal halt meg. Közülük kiemelkedi Aurelianus, aki kiépítette Róma védelmi rendszerét.
A gazdaság válsága:
Az első és második században a gyümölcstermesztés és az egyéb belterjes gazdálkodás virágzott, ugyanakkor csökkent a gabonatermelés. A támadó hadjáratok megszűnésével csökkent a rabszolgák száma. Ezét egyre több birtokon colonusok vagyis szabad bérlők dolgoztak terményhányad fejében. A nemesfémek nagy része kivándorolt a birodalomból, egyes vidékek és városok elnéptelenedtek. Ezért a 3. században csökkentek az adóbevételek, pénz nélkül pedig a gazdaság nem tudott fejlődni.
A kereszténység kialakulása
A válság a szellemi élet területén is jelentkezett, az ősi római vallásban isten és ember találkozása csak hivatalos szertartások keretei közt volt lehetséges. Ezzel szemben a keleti vallások jobban kielégítették az emberek igényeit, mert vigaszt és biztonságot nyújtott és választ keresett arra, hogy van-e lét a halál után. Mi a jók és a gonoszok sorsa. Az egyistenhívő zsidóság körében régóta várták a Messiást, vagyis a megváltót, aki megszabadítja az embereket a szenvedéstől.
A zsidóság megosztottá vált a farizeusok a régi zsidótörvényekhez ragaszkodtak, ezzel szemben az esszénusok nézetei az őskeresztényekre emlékeztetnek, hitükről a „holt tengeri tekercsek” adnak információt, melyek 1947-ben kerültek elő a Kumrán hegy barlangjából. Ebben a felfokozott messiásváró légkörben született meg a kereszténység. A názáreti Jézus, aki Heródes uralkodása idején született és a megváltást hirdette.
Életét 4 evangélium írja le:
- Máté
- Márk
- Lukács
- János
Jézus, tanítványaival együtt a szeretetet és a megbocsátást hirdette, elvetette az erőszakot és a kapzsiságot. Megfeszítése után a feltámadásba vetett hit erőt adott híveinek és tanítványai Péter-apostol vezetésével, közösség alakult ki, a keresztények közössége. Az új vallás elterjedése Pál-apostol nevéhez kötődik, aki a keresztények üldözőjéből, a hit terjesztőjévé vált. Eredeti neve Saul, akinek a Damaszkuszi úton csodás látomása volt, aminek hatására megtért (Páli fordulat). Ezt követően elkezdődött az egyház kialakulása és a kereszténység megerősödése. Az irányítás az episzkoposzok (püspökök, felügyelők) kezében volt. Őket segítették a presbiterek (idősebbek), akikből később kialakult a klérus, vagyis a papság. Az egyház felépítése a hierarchián, vagyis a szent uralmon épült. Kialakult a szertartás rend és a püspökök időnként zsinatokon (gyűléseken) gyűltek össze, ahol a hit kérdéseiről vitatkoztak. A terület legnagyobb városának metropolisznak a püspöke a metropolita, vagyis a tartomány egyházvezetője volt.
A Római Birodalom szétesése
és a Nyugatrómai Birodalom bukása
A kereszténység győzelme:
A keresztények kezdetben, nehéz helyzetben voltak, mert számos császár üldözte őket hitük miatt, pl.: Néró és Diokletianus. Az új hit terjedését azonban kegyetlen eszközökkel sem sikerült megakadályozni és Nagy Constantinus császár 313-ban kiadta a Milánói edictum-ot (rendeletet). Melyben szabad vallásgyakorlatot biztosított a keresztényeknek. Ezt követően azonban a keresztények két részre szakadtak és vitát folytattak, az un. Dogmákról, vagyis a hitelvekről. Vita alakult ki a szent háromság értelmezése körül, Atanasius és hívei azt vallották, hogy Jézus egylényegű az atyával (Jézus = Isten), vagyis homouszion. Ezzel szemben Arius és hívei azt vallották, hogy Jézus csak hasonló az atyához (Jézus nem Isten), vagyis homoiuszion. A 325-ben Niceában összegyűlő zsinaton Arius elveit elvetették és Jézust Isteni személynek ismerték el. 391-ben Theodosius császár államvallássá tette a kereszténységet.
A Nyugatrómai Birodalom bukása:
A válságjelek egyre fokozódtak, de nyugaton erősebbek voltak, mint a birodalom keleti felében, így a nyugati rész egyre inkább lemaradt. Egy idő után Róma városa veszített jelentősségéből és Constantinus császár új fővárost alapított Constantinapolis néven (későbbi nevei Konstantinápoly, Bizánc, Isztambul). A romló gazdasági helyzeten az adó emelésével próbáltak segíteni, de nem sok sikerrel. Átalakult a társadalom is, a rabszolgák száma tovább csökkent és kezdett megjelenni egy új réteg, melynek tagjai helyhezkötve éltek és terményszolgáltatással tartoztak. 395-ben Theodosius császár a hatékonyabb védelem érdekében a birodalmat két részre osztotta Keletrómai és Nyugatrómai birodalomra. A szétválasztás oka a nyugat elmaradottsága mellett a népvándorlás volt, mely elsősorban a nyugati tartományokat érintette. 395-körül ugyanis a keleti gótok (germánok) szembetalálták magukat a hunokkal, vereséget szenvedtek tőlük és nyugat felé menekülve, elindították a népvándorlás hullámát. 451-ben Rómának szembe kellett néznie a Hunokkal és vezetőjükkel, Attilával. Az összecsapásra Catalaum-nál került sor, mely döntetlenül végződött így Róma egy időre megmenekült. Ezt követően 453-ban Attila meghalt és birodalma széthullott, de 476-ban egy Germán vezér Odoaker megdöntötte az utolsó Nyugatrómai császár Romulus Augustulus hatalmát és ezzel a Nyugatrómai Birodalom elbukott.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
